A 2000 és 2010 között gyártott előző generációs S60 utódjáról 2009 novemberében kezdtek az első képek szivárogni, a hivatalos bemutatója 2010 tavaszán volt, a Genfi Autószalonon.
Az S60 és kombi változata, a V60 gyártása a belgiumi Ghent városában kezdődött még abban az évben. Az autók a Volvo XC60 vázára épültek, ami viszont a Ford EUCD váza a 2013 előtti Mondeo és S-Max autókhoz.
A dízel motorválaszték az 1.6-ossal kezdődött (116 LE), ez a PSA-csoporttól érkezett. A nagyobb, kétliteres dízelmotorok Volvo eredetű öthengeresek, 136 (D3) és 163 lóerősek (kezdetben D3, később D4 jelöléssel), a korábbi sorozatok Volvo 2.4 D5 motorjának korszerűsített, csökkentett lökettérfogatú változatai. A sorozat első éveiben egyébként az eredeti 2.4-es D5 motor is elérhető volt a csúcsváltozatban.
A benzines motorok 1.6-os turbósok a Fordtól, kezdetben 120 és 150 lóerővel, illetve öthengeres nagy benzinesek szintén a korábbi Volvo modellekből. A használt piacon a nagyobb benzines motoroknak nincs jelentős szerepük.
Egyes piacokon a D6 PHEV plug-in dízel-hibrid is megjelent a kínálatban, de Magyarországon hivatalosan nem volt kapható.
A Volvo V40 valamivel később, csak 2012 tavaszán mutatkozott be, szintén a Genfi Autószalonon. Motorválasztéka nagyrészt megegyezett az S60/V60 családdal, de a D3-as dízelmotor 150 lóerős lett, egyaránt kiváltva az S60/V60 136 és 163 lóerős változatait. Kapott viszont egy nagyobb testvért (D4) 190 lóerővel. Ezek mind a Volvo saját öthengeresei voltak. Ritkák ugyan, de annak idején rendelhetőek voltak a nagy benzinmotorok is a V40-be. A 2.4-es D5 vagy a D6 plug-in hibrid motorok viszont később sem kerültek ebbe a modellbe.
Az S60/V60 modellfrissítésére viszonylag korán sor került, 2013 szeptemberétől már a ráncfelvarrott modelleket lehetett kapni. A változások kozmetikaiak: a teljes homlokfal új dizájnt kapott (emiatt a motorháztető és a sárvédők is), illetve rendelhetővé vált az „egérmozis,” színes műszerfal.
A régebbi dízelmotorokat folyamatosan vezették ki. Eltűnt a PSA-féle 1.6-os D2, a helyére 2013-tól szintén D2 néven a Volvo új VEA motorjainak legkisebb, immár négyhengeres dízelese került (120 LE), illetve a D3-as 150 lóerős. Ez a motor nem egyezik meg a V40 szintén 150 lovas D3-asával, hiszen különbözik a hengerszám.
A V40-es 2016 szeptemberében újult meg. A fő attrakció az akkor már kapható nagy Volvók (XC60, XC90, S90/V90) Thor-kalapácsos menetfénye a fő fényszóróba integrálva, illetve a szintén az ezekre a modellekre hajazó hűtőrács és jelvény. Változott az elérhető színek, alufelnik és kárpitok katalógusa.
Az S60/V60 a viszonylag korai facelift után gyakorlatilag változatlan formában maradt gyártásban a széria végéig, az egyes évjáratokban itt is új színek, alufelnik és kárpitok jelentek meg, illetve az egyes felszerelések bővültek új elemekkel, mint például a 2017 óta elérhető Harmann-Kardon audio rendszer.
Figyelem: ebben az írásban következetesen csak a 2010 és 2018 között gyártott S60-asokkal és V60-asokkel, illetve a 2012 és 2019 között gyártott V40-esekkel foglalkozunk.
Ha elolvastad ezt a fejezetet és hasznosnak találtad, dobj egy lájkot. Ha tévedést találsz, valamit kiegészítenél, vagy egyéb módon segítenél a blog tökéletesítésében, írj kommentet. Köszönjük.